A Szentírás gyakran hasonlítja Isten és az ember kapcsolatát a férfi és nő közötti kapcsolathoz, azaz a házassági, családi kapcsolathoz. Szent Pál magasztos szavakkal méltatja ezeket az efezusi levélben: „Ti férjek, szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat! Önmagát adta érte, hogy a víz fürdőjében az ige által megtisztítva megszentelje, és dicsővé tegye magának az egyházat, hogy sem folt, sem ránc, sem más efféle ne legyen rajta, hanem legyen szent és szeplőtlen. Ugyanígy a férfiak is úgy szeressék feleségüket, mint önnön testüket. Aki szereti a feleségét, önmagát szereti. Hiszen soha, senki sem gyűlöli a testét, hanem táplálja és ápolja, akárcsak Krisztus az egyházat, mert tagjai vagyunk az ő testének. »Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és ketten egy test lesznek«. (Ter 2,24) Nagy titok ez; én pedig Krisztusról és az egyházról mondom!” (Ef 25-32).

A család az a legkisebb közösség, amelyből a nagyobb közösségek épülnek. Családokból épül fel a társadalom, az Egyház és az államszervezet is. Az elmúlt negyedszázadban világszerte, így Magyarországon is, mélyreható szociális, erkölcsi és jogi változások történtek, ezeknek igen jelentős hatása van az emberi személyekre és közösségeikre, a családokra. Minthogy az emberek többsége családban szocializálódik, a családot érintő változások nagyban befolyásolják a felnövekvő generáció viszonyát a társadalomhoz, az erkölcshöz és a joghoz, így a fiatal családok egyre jobban különböznek szüleik, nagyszüleik családjaitól.

Sok fiatal úgy gondolja, hogy ha szeretik egymást, akkor házasságkötésük után mindig automatikusan egyet fognak érteni. Ha egy ügyben egyiküknek vagy másikuknak döntenie kell, akkor nincs szükség megbeszélésre, hiszen nyilván házastársuk is ugyanúgy döntene, mint ők. Ez többé-kevésbé beválik, amíg életük felett nem gyülekeznek felhők. Az életnek azonban nem csak napos oldala van, mindig jöhetnek nehéz, viharos időszakok, amikor a házaspárnak új, eddig ismeretlen nehézségekkel kell megküzdenie. Együtt kell elhárítaniuk a közös életüket beárnyékoló veszélyt, együtt, egyetértésben kell cselekedniük. Ilyenkor elengedhetetlen kettejük megbeszélése, még annak árán is, ha a megegyezéshez nehéz, feszültségekkel terhes út vezet. Nagy azonban annak a veszélye, hogy a feszültségek megingatják a szeretetet, holott azt hitték, a kölcsönös szeretetükkel mindent meg tudnak oldani.

Szívből gratulálok nektek, kedves örömszülők – mondta a lakodalomban az egyik rokon –, egy gyönyörű párt vezettetek be a házasság biztos révébe. Amíg külön-külön kint hajóztak az élet tengerén, sok veszély leselkedett rájuk, de most, hogy ketten egy hajóban vannak, és hajójuk befutott a házasság kikötőjébe, osztályrészükké vált a boldogság.

Elgondolkodtató, szép és jóindulatú szavak. De vajon valóban biztosítja-e egy ifjú pár boldogságát az, hogy házasságot kötöttek? Ismerik-e eléggé egymást, láthatják-e, hogy hogyan fog viselkedni párjuk egy váratlan helyzetben? Az élet tele van meglepetésekkel, a házasságban ezek egyszerre két emberre hatnak, és mindketten másként reagálnak, ez pedig újabb meglepetéseket okozhat. A szeretet mindent legyőz – szoktuk mondani –, de vajon elég erős-e a házasság kezdetén olyan nagy lánggal lobogó szeretet ahhoz, hogy egy életen át kitartson? A szeretet valóban elengedhetetlen kelléke a házasságnak, mert a keresztény házasság a szeretetre épül. A házasság azonban dinamikus természetű, ha nem gondozzuk, építjük állandóan, akkor egy idő után kiüresedik.

Ez a levelem a Szent Család történetén elmélkedő sorozat utolsó darabja. Az elmélkedések alapját a Ferenc pápa Amoris Laetitia c. apostoli buzdítására alapozott, a Világiak, Család és Élet Dikasztériuma által kiadott katekézisek képezik.

Az öröm kultúrája. Az örömre sokszor gondolunk úgy, mint vágyainknak, személyes elgondolásainknak, szívünk legédesebb óhajainak megkoronázására. De vajon meg tudjuk-e egyáltalán mondani, hogy mi teszi igazán boldoggá az embert? A tömegkommunikáció által uralt mai kultúránkban nehezen tudnánk olyan mintát ajánlani az embereknek, amely érvényes lenne minden országban, hagyományban és kultúrában. Tekintsünk csak például a mobil telefonra: majdnem mindenkinek saját készüléke van, akinek még nincs, az is szeretné, ha mielőbb lenne.