Dienes Valériától rendkívül sokat tanultam az imádságról – kezdte előadását püspök atya.

Szekszárdi születésű, Babits játszótársa, Prohászka Ottokár lett a gyóntatója, alapított egy „házi kiscsoportot”, az alábbiak az ezen a hittanon előadott „szösszenetei”.

Az ima értelme

Az ima értelme a legnehezebb lelki folyamat, amelyet megsejteni nem olyan egyszerű. Valami természetfölöttihez tárom ki karomat, mint pici gyermek az édesanyja felé,-mint fészken ülő madárfióka az ismeretlen világ felé. A lelkem az eledelét és italát keresi, de nem kapom sehol, mindenhol étlen-szomjan maradok. Egy házasság sem tud végtelen lenni, mert hordozza a maga határait. Mi ellenállhatatlanul felfelé vonzatunk, az Isten felé, akinek kezéből mi lekerültünk, ahová szüntelenül visszavágyódunk. Istenhez való lendületünkre ránehezednek a földi ügyeink.

Melyek a küzdelmeink az imádságban? Az imáért mindig meg kell küzdeni, az imádság tudomány is, tanulni kell. Ne úgy fogjunk hozzá, mint egy közönséges napi feladathoz, hanem ébredjünk annak tudatára, hogy amikor imádkozunk, életünk legfontosabb mozzanata előtt állunk. Olyan pillanat előtt, amitől életcélom függ. Mert létem forrásánál időzöm.

Isten a létemnek az egyetlen állandó szilárd pontja. Hány perc kell ahhoz, hogy benned csend legyen? Tizenöt legalább. Az ördög mesterkedése, hogy amikor elkezdesz imádkozni, minden eszedbe jut. (…)

Térdeljünk le, és semmi mást ne gondoljunk, mint hogy itt van az Isten. Körülöttem és bennem van. Bennem lakik. A Szentháromság háza vagyok. Nem kell messzire imádkoznom, befelé kell imádkoznom: bennem lakó Szentháromság, hallasz engem?

Soha ne kezdjünk imát anélkül, hogy a bennünk lakó Szentháromság megkeresését el ne kezdjük. Tudom, hogy bennem lakik Isten, körülöttem is van Isten, Istenbe vagyok merülve, benne élek, mozgok és vagyok. Ezzel a tudattal indulok reggel utamra, és zárom le este a szemem.

Az imádság célja

Az ima kapcsolódás Istennel. Célja ennek az egységnek az átélése. Az imádság önátadás. Ha nincs mögötte önátadás, mit sem ér, imamalom csupán. Mint amikor nagyon mélyen tudod kimondani, hogy szeretlek. Sokszor valamit csak el akarunk kérni Istentől. A vallásosság kapni akar Istentől, a hit önátadás. Életünk legfontosabb mozzanata az ima. A végességből a Végtelenhez fordulni. A véges találkozik a Végtelennel.

Hetvennégy éves vagyok, lassan kezdem érteni a „Szeretlek” szót. Mindent Neked adok. A teljes önátadás az ember legnehezebb tette. Minden imádság arra való, hogy Jákob létrája legyen. Ha akaratomon kívül szórakozott vagyok, tehetetlen vagyok versengő gondolataimmal, a mélyben Tiéd vagyok. A Lélek nemcsak a szavak tengelyén jár. Amikor a Szentlélek betölt, a Lélek betölti célját. Minden imádságból Jákob létrája lesz, amely Istenhez vezet.

Ha éjjel nem tudok aludni, akár mert zaklatott vagyok, mit tehetek? Fohász imákat mondok: Jézus, Veni Creator, Ave Maria. Ne azon gondolkodjak, hogy mit mondjak, a lelkem iránya legyen meg. Vágy kell, a vágy nagy hatalom és erő.

Kérek, köszönök, magasztalok, ezen a hármas vonalon Isten közelébe jutok. Kitárulni Annak, Aki mindent ad, akinek a kezében a lelkünk, mert benne élünk, mozgunk, övéi vagyunk mindenestől.

Az imádság értéke

Az embereknek különböző értékskálái vannak. Az imádság abszolút érték. Nem csak érték, egyetlen olyan érték, ami önmagáért érték. Már nagyobb gyerekeitek vannak, negyedórával korábban kelés, és tanuljatok meg lefeküdni. A katekizmus kérdezi, hogy miért vagyunk a földön? Dienes Valéria válasza, hogy imádkozzunk.

Az imádság nemcsak azt jelenti, hogy térdelek és imaszöveget mondok, hanem hogy imádságos lélekkel járok, keresem az Istent. A szatyorpakolás, fürdőszoba-takarítás, ha imádságos lélekkel történik, imádsággá lesz. Ha leviszem szeretetből a szemetet, imádkoztam. Ha tudjuk szeretetből végezni, a legalantasabb munka is imádsággá válik –mondja Dienes Valéria, pedig kudarcos volt a házassága.

Ha Őt keresem a házasságomban, jól dolgozom.

Az ima pillanata nemcsak nekem, hanem az egész örökkévalóságnak fontos. Ha tudom, hogy a pillanat beleér az örökkévalóságba, napi tetteim imává változnak. Minden pillanatomat az örökkévalóság hatja át. Nincs olyan tett, amit ne emelhetnék imává. Napi tetteim mind imává magasztosulhatnak.

Az ima vonala olyan irányba visz, amelyben lelkem lassan áttisztul, átivódik azzal az isteni erővel, ami felé fordul. Énemmé válik, és a másikba is beleszivárog. Amit szeretetből teszünk, énünkké válik.

Gárdonyi gondolata: Ha meghalok, már ne a koporsómba nézzetek, a láng már nem ott van. (Vö. Gárdonyi Géza: Ha meghalok)

Életem imává szentelése nem azt jelenti, hogy elfordulok a világtól, hátat fordítok az embereknek, unalmas leszek, hanem erőt, bizalmat, jókedvet közvetítek, mert nekem van honnan.

„Olyan szép, hogy normális emberekkel ülök itt szemben” – mondta Püspök Atya, ahogy végignézett a házashittanon.

Nem imádkozó sáskává kell válnom, minden tettünkben legyen szeretet. Minden tettem, amit imádkozva végzek, az örökkévalóság tartályába hull, s eltölti a végtelent.

Az imádság érdeme

„A Lélek azonban maga könyörög helyettünk, szavakba nem fogható sóhajtásokkal” (Róm 8,26) [Püspök Atya idézett hindu és buddhista imákat.]

Miben más a keresztény ima, mint a többi imádság? A Szentlélek miatt. Amikor megkeresztelnek, az Atya nemcsak teremtményeként, hanem szeretett Fiában ölel magához. Így lettünk fiak a Fiúban.

Ha magunktól nem tudunk imádkozni, van-e érdeme az imának? Nálunk van a kezdés képessége. Az imádság érdeme a kezdés maga. Jézus és a Szentlélek senkire nem tör rá.

Egyszer egy nagymama az unokája kérésére bemászott az asztal alá játszani. Aztán nem tudott kimászni. Ott várta meg a gyerekeit, akik kihúzták. Nekem nem kell az asztal alá másznom, ő emel fel magához.

A Szentlélek az, aki felemel a saját szintjére, hogy én-Te kapcsolatba kerüljek. Nem a szöveg tesz minket imádkozóvá, hanem a Szentlélek. A Szentlélek által válunk partnerré Istenhez. (…)

Ha kinyitom a lelkem, az Úr betölt engem. Nézzük a 63. zsoltárt:

Isten, te vagy az én Istenem, *virrasztva kereslek.

Terád szomjas a lelkem, testem utánad eped, *mint a puszta kiaszott földje.

Szentélyedben hadd jelenjek meg előtted, *hogy lássam hatalmad és dicsőséged.

Mert irgalmad többet ér, mint az élet, *hadd magasztaljon ezért ajkam!

Neked mondok áldást, amíg csak élek, *a te nevedben tárom imára kezemet.

Mint dús lakomával, teljék be lelkem, *ajkam ujjongjon, szám dicsőítsen téged.

Még fekvőhelyemen is rád gondolok, *hajnalig rólad elmélkedem,

mivel védelmezőm lettél, *és szárnyaid oltalmában örvendezem.

Lelkem szorosan átölel téged, *és a jobbod szilárdan tart engem.

„Irgalmad, szereteted az életnél is jobb” Megérint Isten közelsége. Ha tudom, hogy Istennel vagyok telítve, ebből a környezetem is táplálkozik.

Gyerekekkel gyakorolhatjuk a hálaadást. „Mit köszönsz a jó Istennek?” „A zsiráfot köszönöm.”

Fontos, hogy átadással tegyük a dolgainkat, ne kelletlenséggel. Egyszer meghívtak egy papi misére, nagy kölletlenség volt bennem, annyi sok gondom volt. De aztán kijöttem ebből a kölletlenségből, ebből a bozótból, és az egyik legszebb szentmiseélményem lett.

Az Isten akaratának való teljes odaadottságunk olyan kedves az Úrnak, hogy ennél kedvesebbet nem tudunk nyújtani neki. Kedves az alkotó szemében a lélek legdrágábbjának, a szabadságnak a visszaajándékozása. Akaratátadásommal beleömlök az isteni akaratba. Ez a teljes Szeretet.

Az imádság tartalma

Egyházunk, a „titokzatos anya” pazarló bőségben lát el ajándékokkal. Szentmise, szentségek, szent tárgyak, szent helyek, szent emberek.

A szentmise, mint Isten-hagyaték, amiben az Ég leomlik a földre. Neki nem volt elég isteni jelenvalóságával betölteni a Földet, hanem azt is akarta, hogy meglátogatható és átölelhető legyen, ajkon át a lélekbe költözzék, egészen a mi méreteinkhez ereszkedjék. Alig tisztult lélekkel léptem a szent asztalhoz, és most tele vagyok Istennel. Minden mise azt jelenti, hogy házamba jön az Úr. Közel jön, látható köntöst vesz láthatatlanságára. A miseszövegek a kormánylapát, az átváltoztatás nagy tényének lelki koszorúja. A szentmise szövegeit misén kívül is imádkozhatjuk, miért ne mondhatnám a Sanctust, az Agnus Dei-t máskor is.

Isten akarja, hogy szent helyeket keressünk. Voltam Fatimában, előtte már többször is voltam. A turisztikai látványosságra azt mondjuk, ott már voltam. Ám a szent hely mindig új. A Lourdes-i barlang az a hely, ahová még soha nem sütött be a Nap, és mégis világosságot áraszt.

A lakásotokban legyen házi oltár. Ha valaki ott van abban a kuckóban, békében kell hagyni.

Szent szövegeink vannak. A szó igazi ereklye. Szent Gertrúd hallja egyszer Jézustól: „Vedd, lányom az evangéliumból szavaimat, és őrizd őket ereklye gyanánt”

Az imádság szükségessége

Képességeinkről való véleményünk igényeinktől függ. A bölcsek nagy igényűek, így önmagukat kevésre tartják. Az a legjobb, ha mindig kezdőnek érezzük magunkat.

A léleknek is kell levegő, a lélek levegője az ima lelkülete. Ezt a levegőt napfénnyel sugároztatom át. Az ima a lélek mindennapi kenyere, éhen hal, ha elvonják tőle.

Sokszor hallom: „Nem beszélget velem nagyon régen.” Így elsorvad a kapcsolat, ez a legnagyobb hiba. Egy hatgyermekes házaspár esténként elmegy sétálni, közben elmondják a rózsafüzért, a tizedek között beszélgetnek.

A paraszti életben még megvolt a vasárnap szentsége. Szentmise és vasárnapi ebéd. A vasárnapi ebéd hozzá tartozik az Eucharisztiához, annak folytatása. A szüleimmel beszélgettünk a vasárnapi ebéd alkalmával. Apám mondta: „Gyerekeim, a tanítók az iskolában azt mondják, amit pénzért mondaniuk kell. De az az igaz, amit mi mondunk.”

„Az imádkozó ember mindig eggyé válik a valaha imádkozókkal, és a valamikor imádkozókkal” – tanította Benedek pápa.

Amikor Istennel kapcsolatba lépek, minden tiszta lélekkel egy vagyok Istenben. Imám benne van az övékben, és imájuk benne van az enyémben. Szentáldozásaimra örömtől rezzen meg a mennyei kar, velem áldoznak mindnyájan. Ebbe a megszentelt lélektársadalomba olvaszt az imádság.

Aki nem imádkozik, kitúrja magát a szentek kórusából. Nem vagyunk „maszekok”. Évek óta erősödik bennem a Credónak az a mondata, hogy hiszem a szentek közösségét.

Ha egy elefánt elmegy, a többiek megállnak körülötte. Az elefánt megérzi az ürességet, hogy egy közülük meghal.

Az idő végtelenjének párkányait érintem, amikor imádkozom. Beszólok vele az örökkévalóságba. Kilépek a pillanatból, ki a végességből, megmerülök a végtelenség szent edényébe. A munka csak akkor érték, ha az egy szükségesnek a szolgálatába van állítva. Minden elvétetik, amit szerettünk, amiért fáradoztunk, de ez az egy szükséges nem vétetik el.

Az ima ereje

Az erő mást teremt, mint ami eddig volt. Koncentrálja az értelmünket. Az imának van ereje. Hogyan lesz egy ember keveséből napsugár vagy megtérés. Emberi értelemmel ezt a tüneményt nem elemezhetjük.

Az ima ereje elérkezik Istenhez, és Isten erejeként tér vissza. Minden imaerő hatása Istenen megy át. Valójában az imádság útja kibogozhatatlan. Az ima indul és Istenben elvész. Az ima nem a mi erőnket, hanem a Végtelent bírja munkára. Ereje határtalan. Az ima számára nincs lehetetlen. Megnyitom a mindenhatóság zsilipeit. Meggyújtom a mennyei szeretet végtelen energiaházának kanócát.

Jézus nem filozofál azon, hogy miként tevődnek össze az imaerők. Azt mondja: „Ti pedig így imádkozzatok…” (Mt 6,9) Az Isten az, aki elnyeli imánkat és visszaküldi önmagán keresztül.

Mikor nem bírtok a gyerekeitekkel, ne fáradjatok el. Az imádságnak ereje van, ha itt a földön nem ér el, de túljut az eszkhatonon. Odaadó, állhatatos, türelmes lélekkel imádkozzunk.

Az imádság fegyelme

A gondolatom ide-oda csapong, tetteimnek nincs vonalvezetése. A fegyelmet tanulni kell. Vajon gondolatom, élményeim nem gazdátlan tömegek-e? Akiben nincs fegyelem, annak élete rút cafrangokkal lesz tele.

A fegyelem gyakorlásában segít az elmélkedés. Csak az imafegyelem, elmélkedés szövi a szövetet, egységesíti a lélek túlvilági köntösévé. Isten nem alkuszik, életünk teljességét kívánja. Mindaddig nehéz, amíg részenként adja át magát az ember. Minél többet odaadtam, annál jobban adom hozzá a többit.

A gyerekekeket segítsétek, hogy fegyelmezettek tudjanak lenni. Először az akaratunkon múlik, majd ennek a presszúrának a következtében ismeretlen erő fog megnyílni. Valaki éleszt engem, legjobban a tűzhöz hasonlítanám, tűzélesztés a mélyben. A Szentlélek tüzében a lélek valóban égő csipkebokorrá válik, új, tüzes valósággá.

Fegyelmünk segítse a Szentlélek tüzét, hogy égő csipkebokorrá váljon bennünk.

Aki nem fegyelmezi imaéletét, véletlenre hagyja üdvösségét. Nem dolgozza ki üdvösségét, hagyja elkallódni.

Az imádság öröme

Értékskálámtól függ, hogy miben gyönyörködöm. Az öröm jellegzetes vonása, hogy alkotás kíséri, mindannyiszor föllép, teremtéshez járultak. Milyen nyomot hagyunk magunk után? Minek örülünk?

Ha nem is napi ismétlődéssel, de olykor-olykor megadatik az imádság öröme. Nem minden imádság öröm.

Van, amikor szétszórt és fásult vagyok, a lelkem üres. Oka önmagam is lehetek, nem vagyok átadva. A szárazság a szentek lelki próbája, hosszú imakorszakot követ. Testvéreim, mi még nem tartunk ott. A szárazságban a lélek nem mulaszt, Isten vonja el magát tőle. Ez a mennyei pedagógiából való.

Fizikaórán rácsodálkoztam, ahogy a mágnes magához vonzza a vasreszeléket. De ha a rozsda megette, már nem tudja. A lelkemet is megronthatja a rozsda, s érzéketlenné válhat a természetfölöttiség erővonalai iránt. A rozsda az is, amikor nincs még bűnöm, de már nem vállalom a koncentrációt.

A rozsdásodás jelensége a házasságban, amikor kezdünk eltávolodni egymástól, és a végén már csak zsörtölődni tudunk.

Gyerekkoromban megfigyeltem, két lovunk volt és az egyik nem dolgozott. Csak ment a másik ló mellett, a másik meg húzta a szekeret. Sokszor a házasságban is így van.

Az oda-nem-adottság teszi keserűvé az életet. Amikor egy pap sajnálkozik, hogy „el kell mondani egy misét” – szánalomra méltó.

Vad fák vagyunk, míg az isteni oltás át nem jár bennünket. Ez az oltás a szentségekben vett malaszt. Ha a lélek telítve van a szent oltás nedvével, minden gyümölcse nemes.

Az imádság áldozata

Nem kényelmesedem el, gondolataimat fegyelmezem. Sokszor elvonatkoztatunk önmagunktól, mert magunkat módfelett szeretjük. Nehéz az imát is nem önszeretetből mondani. Mindenkor saját személyünk az ima közepe, magunk vagyunk az imánkban az alfa és az ómega, még ha egyéniségünk foszlányai, bizonyos akarásaink fel is vannak áldozva benne. Az igazi áldozatos ima ott kezdődik, hogy minden egyénit feladva, átadottan, áldozatul kiszolgáltatva imádkozunk. Egészen átadom magamat Istennek a végső kiszolgáltatottságig. Az igazi imádság Te-központú.

Lejegyezte: Imre Izméne
(szerkesztett változat)

Fotók: VNK