A statisztikák azt mutatják, hogy a házasságkötések száma csökken, a megkötött házasságok közül pedig egyre több végződik néhány éven belül válással. Az egyéb, a házasságnál eleve bomlékonyabb párkapcsolatok esetében a termékenység is alacsonyabb, az így létrejött család még könnyebben esik szét. Ferenc pápa így ír erről: „A család – mint minden közösség és társadalmi kapcsolat – mély kulturális válságon megy keresztül. A család esetében a kapcsolatok törékenysége különösen súlyos következményekkel jár, mert a társadalom alapvető sejtjéről van szó; a család az a hely, ahol meg lehet tanulni a különbözőségben való együttélést, a másokhoz tartozást, és ahol a szülők átadják a hitet gyermekeiknek.” (EG 66).

Képzeld, a kisebbik fiam otthagyta a családját – mondta barátnőjének egy nagymama –, és elköltözött egy ismerőséhez. A kezdetben jól indult házasságuk már néhány éve ingadozni kezdett, nem jöttek jól ki egymással, sokat veszekedtek, a családi légkör is megromlott. Pedig eleinte olyan szép család volt, a gyerekek is olyan aranyosak voltak. Most meg szétesett a család, azt hiszem, el is fognak válni. Attól félek, az unokáim ezt látva, nem is vágynak majd házasságra, családra.

A statisztikák azt mutatják, hogy a házasságkötések száma csökken, a megkötött házasságok közül pedig egyre több végződik néhány éven belül válással. Az egyéb, a házasságnál eleve bomlékonyabb párkapcsolatok esetében a termékenység is alacsonyabb, az így létrejött család még könnyebben esik szét. Ferenc pápa így ír erről: „A család – mint minden közösség és társadalmi kapcsolat – mély kulturális válságon megy keresztül. A család esetében a kapcsolatok törékenysége különösen súlyos következményekkel jár, mert a társadalom alapvető sejtjéről van szó; a család az a hely, ahol meg lehet tanulni a különbözőségben való együttélést, a másokhoz tartozást, és ahol a szülők átadják a hitet gyermekeiknek.” (EG 66).

Minden szétesett család kiüt egy téglát a társadalom építményéből, minél több tégla esik ki, annál közelebb kerülünk az épület összeomlásához.

Milyen jeleit látjátok környezetetekben a társadalom szétesésének? Mit tehetünk ez ellen; hol kezdjük a gyógyítást: az egyes embereknél, a családoknál, vagy a társadalomnál?

Vannak, akik úgy okoskodnak, hogy mivel a házasság a szerelemre épül, csak addig tartható fenn, ameddig a szerelem tart. Szerintük ha elszállt a szerelem, akkor jobb felbontani, mint örökös feszültségben élni; ez sem a házastársnak, sem a gyerekeknek nem tesz jót. Nem hagyható azonban figyelmen kívül hogy a házasságnak nem csak érzelmi síkja van, hanem van objektív oldala is. Az érzelmeket tekintve egy megromlott házasságban élni valóban nem jó, de milyen következményei vannak a házasság felbontásának, a család szétesésének másokra? Hogyan hat objektíve ez a gyerekekre, a rokonságra, a nagyszülőkre? A polgári törvények rögzítik a házasfelek jogait és kötelességeit, meghatározzák ezek alakulását egy válás esetén. Tudni lehet, hogy milyen anyagi juttatások illetik meg a volt házastársat, hogyan osztják fel az eddig közös javakat, de arra senki sem gondol, hogy a sebeket be kellene gyógyítani. Pedig a házas feleknek nem csak jogai és kötelességei vannak, hanem felelősségei is: felelősek egymásért, gyermekeikért, közösen megszerzett javaikért, sőt, magáért a hazásságukért is. Minthogy minden házasság a társadalom fejlődését is szolgálni hivatott, minden felbomlott család bomlasztja a társadalmat is, tehát felmerül a társadalommal szembeni felelősség kérdése is.

„Egyetlen egy ember sem „birtoka” a másiknak, mint ahogyan a dolgok birtokai. A gyermekek sem „tulajdonai” a szülőknek, a házastársak sem „birtokai” egymásnak. Ám sokkal mélyebben „egymáséi” mint pl. egy fadarab, vagy egy telek, vagy bármi, amit tulajdonnak neveznek. A gyermekek a szülőkhöz „tartoznak”, de mégis Isten szabad teremtményei, mindegyiküknek saját hivatása van, saját újdonságával és páratlanságával Isten előtt. Nem birtokként tartoznak egymáshoz, hanem felelősségben. Éppen azáltal tartoznak egymáshoz, hogy elfogadják a másik szabadságát és szeretetben, kölcsönös megismerésben hordozzák egymást – azáltal, hogy ebben az egymással való létben örökre szabadok és ugyanakkor egyek,” írja XVI. Benedek pápa A názáreti Jézus c. könyvében (8. fejezet, 2. pont, 236. old.)

Miért fontos minden családtag személyi méltóságának tiszteletben tartása? Hogyan kerülhető el a házastárs, a gyermek tárgyként, dologként való kezelése?

A férfi és a nő életre szóló szövetséget köt, amikor összeházasodnak. Különböznek egymástól, de a Teremtő akaratából kiegészítik egymást, és a kiegészülés révén teljesedik ki életük. Kölcsönösen egymást keresik, és egymásra találásuk a boldogság ígéretét hordozza. „Az egymás kiegészítése a házasság és a család alapja, a családban tanulhatjuk meg egymás ajándék voltát értékelni, és ott sajátíthatjuk el az együttélés művészetét. Legtöbbünk a családban kezd ráeszmélni az értékekre és eszményekre, itt bontakoztatja ki az erényeit és a szeretetét. Ugyanakkor tudjuk, hogy a családban sokszor adódnak feszültségek az egoizmus és az önzetlenség, az észérvek és a szenvedélyek, a vágyak azonnali kielégítése iránti igény és az objektív lehetőségek között. Fontos hogy ezek a feszültségek a családon belül oldódjanak meg. A férfi és a nő ebben az összefüggésben is kiegészítik egymást, különbözőségük akkor nem zavarja meg együttműködésüket, ha a szerepük és a kapcsolatuk nem sablonos modellre épül. Az egymás kiegészítésének számos területe van, mert minden férfi és minden nő személyesen járul hozzá házassága kibontakoztatásához és a gyermekek neveléséhez. Saját személyes vagyonát, a saját személyes karizmáját adja, és ezzel gazdagítja házasságukat. Ez pedig nem csak jó, ez szép is.” (Ferenc pápa beszéde a Hittani Kongregáció nemzetközi szimpóziumán Vatikánvárosban, 2014. nov.14.)

„Mi tehát a házasság? Valódi hivatás, épp úgy, mint a papi vagy szerzetesi hivatás. Két keresztény akkor határozza el, hogy összeházasodnak, amikor szeretetkapcsolatuk alakulása során felismerik az Úr hívását, hogy két emberből, egy férfiből és egy nőből egy testet, egy, közös életet hozzanak létre. Ez az ajándék, ennek a hívásnak a félreismerhetetlen felismerése a biztos kiindulópont: nincs mitől félnünk, együtt mindent megoldunk.” (Ferenc pápa beszéde a fiatalokhoz Assisiben, 2013. okt. 4.)

Hogyan látjátok, mennyiben segítették családotokban, rokoni, baráti körben a női, ill. férfi alkat sajátosságai a családi élet kiteljesedését?

A családból kilépett férjet és apát te nem pótolhatod, – mondta a barátnője a nagymamának. –Mondd csak, most már kevésbé szereted a fiadat, a menyedet és az unokáidat? Nagyon szeretem őket – válaszolta a nagymama –, nem tudom megmondani, hogy jobban vagy kevésbé, de most látom, hogy mindnyájan szenvednek. Szenved a fiam, mert tudja, noha magának sem vallja be, hogy kudarcot vallott, nem tudott jó férj, jó apa lenni. Szenved a menyem, mert nyomasztja a megromlott házassága. Szenvednek a gyerekek, mert esélyük sincs a nyugodt, békés családi fészekre, ahol mindenki mindenkiért él. Egyébként én is szenvedek, mert mindnyájukkal együtt érzek. Igyekszem az én szeretetemmel pótolni azt, amit most elveszítettek. Nálunk megérezhetik, milyen a meleg, szeretetteljes családi légkör. És most még többet fogok imádkozni értük.

Bíró László
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke