A közösség alapja a család, annak alapja pedig a házasság

Fodor Endre: Az emberek merik vállalni azt, hogy a saját családi életüket górcső alá vegyék?

Bíró László ppk: Én úgy látom, hogy kétféle házasság- és családtípus létezik ma. Az egyik nem néz szembe a problémákkal, hanem sodródik az eseményekkel, s végül nekimegy a falnak. Érzik ugyan a problémát, de a házastársak nem beszélnek erről, nem osztják meg a gondokat, mondván, úgyis nekik kell megoldani azt. Azután egyszer elérkezik arra a pontra a kapcsolat, hogy azt mondják, ebből többet nem lehet kihozni, s otthagyják egymást. A másik családmodellben a házastársak, ha érzik a problémát, akkor leülnek egymással megbeszélni azt, vagy segítséget kérnek egy lelki vezetőtől, illetve szakembertől. S itt ki kell hangsúlyoznom, hogy merjünk segítséget kérni! Az embernek sokszor nincs kellő rálátása a saját gondjaira. A harmadik személy nem ezek megoldására hivatott, hanem segít a megoldáshoz vezető úton. A mindennapi életben ugyanis gyakran azt látom, hogy a házaspárok a bolhából csinálnak elefántot, máskor pedig éppen fordítva, a bajnak nem tulajdonítanak megfelelő jelentőséget.

FE: Talán ehhez az szükséges, hogy a családban betöltött szerepüket tudatosan éljék meg annak tagjai. Ferenc pápa az Amoris laetitia című enciklikájában azt mondja a családról: az élet további részében, mint „meghatározó közösséget” kell érteni ezen. Ez viszont azt feltételezi, hogy akkor, amikor közös családi életről gondolkodik két fiatal, akkor azt határozott, tiszta elképzelésekkel, felelősen gondolkodva tegye meg.

BL.ppk: Problémák persze, vannak, de az a fontos, hogy azokat menet közben oldjuk meg, amikor azok éppen felütik a fejüket!

FE:  Ez a jelképes közös „ház” alapja?

BL.ppk: Pontosan. S itt meg kell, hogy említsem a házasságra történő felkészítés és a felkészülés felelősségét. Egyre inkább elfogy a minta a fiataljaink környezetében. Már nem is mernek megházasodni, mert annyi rossz házasságot látnak maguk körül, hogy úgy vélik: „nekem úgysem fog sikerülni”. Első lépés pedig az, hogy induljanak el a házasság felé, akarják a házasságot!  Sokan még csak az indokát sem tudják megmondani, mitől félnek, egyfajta szorongást éreznek a házassággal kapcsolatban.

FE:  Félnek a kötődéstől?

BL.ppk: Többek között attól is. Az szörnyű állapot, amikor az emberben ki sem fejlődik a kötődés képessége. Sokaknál csak az én-központúság létezik, s ezzel a szemlélettel nem lehet megházasodni.

FE:  Összegezve tehát az eddigieket: ahhoz, hogy jó házasságról, családról beszéljünk, szükséges, hogy az emberek tudatosan éljenek, tisztában legyenek önmagukkal, s ne magukat helyezzék előtérbe.

BL.ppk:  Ferenc pápa azt mondja, az ember személy. S ha ez így van, akkor rászorul a másikra. Nem tudok a létbe lépni egyedül, két ember kell ahhoz, hogy az életem elkezdődjön. Az ember személy, ezért szüksége van tehát a közösségre, annak alapja a család, a család alapja pedig a házasság!

FE:  S fontosak az előttünk álló hiteles, követendő példák…

BL.ppk:  Azt mondja egy latin bölcsesség: a jó példa vonz (Nihil recte sine exemplo docetur). Egyszer szerelmespárokat kérdeztem meg arról, hogy a felmenőik közül milyen mintát szeretnének követni a házasságukban. Meglepően sokan a nagyszüleik házasságát említették! Lehet, hogy kilakoltatták őket, megfosztották őket a vagyonuktól, mások nagy szegénységben éltek, ám mégis mosolyogva, szeretetben élve öregedtek meg. Ezt a szemléletet kell követni a mai fiataloknak!

Kihívásokkal kell szembenéznie a családoknak

FE: A mai korban minden életszakasz kezdete eltolódott, így a fiatalkoré is. Érett fejjel gondolkodnak a fiatalok a házasságról, a családról?

BL.ppk: Szerencsés esetben közel egy időpontra esik a biológiai érettség és a „házasságra való érettség” időszaka. Az önállóságra, a döntési képességre nevelés, a felelősségérzet kialakítása nagyon fontos szülői feladat. Azt látom sokszor, hogy a szülők csak rohannak a mindennapokban, s ha a gyermekük válaszút elé érkezik, akkor döntenek helyette. Nem ülnek le vele átbeszélni a problémát, s nem biztatják arra, hogy gondolja át a megoldási lehetőségeket. Nem szabad elfelejteni azt az ősi elvet sem, hogy a természetesre épül a természetfeletti. A kapcsolat maga a humusz, amelyben gyökeret ereszt a házasság szentsége. S ha az udvarlás felelőtlenül, felszínesen történik, akkor nincs mire épülnie a házasságnak. Három fontos fogalmat említek meg: a házasság természetes intézményét, a házasság szentségét és a családot. Mindhárom önállóan létezik, mindegyikre külön-külön oda kell figyelni. Tehát a házasság szentségének természetes alapja a kommunikáció, egymás elfogadása, amely az imádságot, a szentségi életet foglalja magában – mindezekből fakad a család boldogsága. Ferenc pápa úgy látja, hogy a házasság felépítése „kézműves munka”, napról napra, lépésről lépésre kell megteremteni. Ha ezt a munkát elvégezzük, akkor a természetfölöttinek van mire épülnie.

FE: Sokan viszont nem a házasságban, hanem az élettársi kapcsolatban hisznek.

BL.ppk: A társadalomban elindult egy lavina, amely azt hirdette, elég az élettársi viszony, nincs szükség a házasságra. Hallottam olyan véleményt, amely szerint a házasság fölött eljárt az idő. Nagyon rossz megközelítés. Az ember személye akkor tud igazán kibontakozni, ha véglegesen szeretik. Ha megbékélnénk az élettársi viszonnyal, akkor az előbb-utóbb tovább bomlana. Hiszen már arról hallani, hogy az élettársi viszonyban sem feltétlenül szükséges összeköltözni. Mindenki éli a saját életét, azután néha találkoznak egymással, eltöltenek együtt bizonyos időt, majd folytatják külön-külön a mindennapokat.

FE: S talán ebből is következik – legyen szó élettársi viszonyról vagy házasságról -, hogy sokan a legkönnyebb megoldást választják, ha a kapcsolatuk válságba kerül: elválnak útjaik.

BL.ppk: Minden kapcsolatban lehetnek kritikus pillanatok, s az ember könnyen „elcsábulhat”. A házasság nagyon könnyen ellaposodhat, ha nem figyelünk rá oda. Azt szoktam mondani, néha annyira tudunk élni a családért, hogy közben elfelejtjük a házasságot! Ez egy veszélyes állapot, hiszen tele vagyunk ugyan csupa jószándékkal, mégis könnyen olyan helyzetbe kerülhetünk, amelyben az ember „megperzselődhet”. Ilyen esetben tudnom kell kimondani: bajban vagyok. Ezzel már lehetőséget adtam magamnak arra, hogy segítséget kaphassak. Fontos, hogy ilyen esetben tudjunk kihez fordulni: lehet az a gyóntató, de akár egy másik házaspár, akivel jóban vagyunk. Vannak olyan házaspárok, akik tükröt tudnak tartani a másik párnak abban, hogy ne vesszenek el a kísértések a saját gyengeségeik közepette.  Hiszen mindig lehetnek olyan sötétségek, amikor nem tudnak a párok egymásra figyelni. Ilyen esetekben segíthet egy kívülálló.

A kapcsolat kívánja az életet

FE: A kapcsolatépítés, a családi élet egyik szép állomása a gyermekvállalás.

BL.ppk: Először a kapcsolat megerősítéséről kell beszélnünk, az egymás iránti elkötelezettség megszilárdításáról, s amikor ez megtörténik, akkor jöhet a gyermek. Az érett kapcsolatban ez szükségszerűen bekövetkezik. Ellenkező esetben betervezik ugyan a házaspárok a gyermek születését, de könnyen olyan hatások érik őket, amelyek elnyomják e vágyat, s minden fontosabb lesz ennél. A kapcsolat kívánja az életet. Ha két ember elfogadja egymást, de visszautasítják a gyermekáldást, akkor ez valahol egymás visszautasítása is. Az életnek sodrása van, ám az, hogy sodródok, vagy szembe megyek az árral, az tőlem függ. Egy szeretetkapcsolatnak kell, hogy legyen mindig annyi ereje, önkontrollja, hogy ne sodródjék a mindennapok jó, s rossz hatásai között, hanem élje a saját megtervezett életét. Mindig látnunk kell a nehézségeket, s azt, hogy abban a helyzetben mi az irány, merre kell menni, mi kell, hogy elsőbbséget élvezzen az életemben. Ha így teszek, nem fogok eltévedni.

Fodor Endre

Köszönjük a Mária Rádió Magazinnak hozzájárulásukat az interjú újraközléséhez