Három gyönyörű gyermekünk van, szeretjük egymást, szeretjük az otthonunkat, a pezsgéssel teli estéket, a hosszúra nyúló esti családi imádságokat, amikor a kis szájak olyan gondolatokat is elmondanak, amiket az iskolából hazaérve még nem csicseregtek el. Gondolhatnánk, hogy miért is van szüksége egy kiegyensúlyozott életet élő családnál a házas feleknek lelkigyakorlatra?

Most, hogy részt vehettünk a Bíró László Atya vezetésével megtartott lelkigyakorlaton, biztosan állíthatom, több ok miatt is fontos, hogy Istent meghívva, lelki vezető segítségével, – akár a családtól is elvonulva –, házasságunk ápolásával töltsünk együtt néhány napot. A házas lelkigyakorlatra Leányfalun a Szent Gellért Lelkigyakorlatos ház kedves környezetében, 2017 márciusának első hétvégéjén került sor.

Rossz érzés kimondani, de kapcsolatunk ápolása nélkül házasságaink veszélybe kerülhetnek. Életünk aktív, tevékeny, napsugaras részét a munkahelyeinken, társunktól külön töltjük. Az esti találkozáskor, – már munkanapon, gyerekek tanulásán, vacsoráztatásán, lefektetésén túljutva, – fáradt, begubózni vágyó két ember áll egymás előtt. Csak a legszükségesebbekre futja az energiából. A beszélgetések elfénytelenednek, mosolytalan, fáradtságtól megnyúlt arcok találkoznak.

Mit tehetünk mégis ebben a megritkult levegőjű térben, hogy házasságunk élő, pulzáló kapcsolat maradjon?  A válaszokat Bíró László Atya elmélkedésében, Ferenc pápa Amoris Laetitia című könyve alapján a Szeretethimnuszban (1Kor 13,1-13) kerestük. Az elmélkedést követően kiscsoportos workshop eredményeként kiemeltünk néhány pontot, mely házas kapcsolatainkban létfontosságú elem, s támaszra szoruló, fejlesztendő terület.

Néha nehéz türelmesnek maradni.  A türelem Isten hosszan tűrésének, önmérsékletének megjelenítése, gyakorlatban az indulatok aktív megállítása. Segít, ha elismerjük, hogy a másiknak is joga van velünk együtt élni, korlátait elfogadjuk, hordozzuk, s szeretettel magunkhoz öleljük.

Kényelmes volna a szeretetet passzív érzelemnek definiálni. De a szeretet nem csupán érzelem, hanem tett.  A szeretet elköteleződés; aktív; önzetlen; ellenszolgáltatást nem váró cselekedetek sorozatában nyilvánul meg, amikor önmagunk helyett házastársunkat szeretnénk boldoggá tenni.

Házas kapcsolatainkban néha megbántjuk egymást. Megbocsájtással a bűnök terhe alól, „csak” fel tudjuk szabadítani kapcsolatunkat. Ha nem tesszük, görgethetjük magunk előtt a fájdalmakat.  A megbocsájtáson dolgozni kell, ez is egy proaktív folyamat! A párunk elébe kell mennünk, – ahogy a tékozló fiú elé sietett az apa – s meg kell bocsájtanunk. Könnyebb, ha a tettet különválasztjuk a személytől.

Házasságunk nélkülözhetetlen alapja az őszinte, nyílt barátság. Fontos feltenni a kérdést, hogy egymás legjobb barátai vagyunk-e?

Ha nem válaszolhatunk igennel, riadót kell fújni, s céltudatosan alkalmat kell teremteni a házastársi beszélgetésekre. A határidőnaplóban ott van a szülői értekezlet, az orvos, a sport, a fodrász …  Házasságunknak szentelt idők fontosabb vagy a fentiek? Előre be kell írni a naptárunkba, hogy mikor szánunk egymásra néhány órát; egy teljes napot és egy hétvégét a következő hónapban.  A házastársi beszélgetések előkészítéseként jó feljegyezni azokat a témákat, amelyeket tisztázni kell, amelyeket agyonhallgattunk, vagy amelyek feszültséget okoztak. (A mi taktikánk az, hogy fajsúlyos témában fáradtan nem folytatunk házastársi beszélgetést. Rápihenünk, de nem halogatunk.)
Hogy jól szerethessük egymást, tudnunk kell, mi van a szív mélyén! A kommunikáció egy külön fejezet lehetne, de két nagyon fontos dolgot többen is kiemeltek a Püspök Atyától hallottakból. „Nem elég a szeretet, ha nincs becsomagolva! Támogató hangvételben elmondott, konstruktív mondatokkal építhetjük kapcsolatunkat. A beszélgetések során soha nem szabad természetesnek venni dolgokat, vagy előre eldönteni mit gondol a kedvesünk! A prekoncepciók helyett, aktívan jelezzük vissza. A visszajelzésben érdemes kitérni arra,

  • mit értettünk meg házasfelünk szavaiból,
  • mely pontokban érünk össze, illetve
  • hol kell még keresnünk közös álláspontot.

Ha Isten velünk, ki ellenünk? (Róm.8.31-32.)
(Ezt az idézetet nem a Püspök Atya pontozta ehhez a témához, de mindig eszembe jut, valahányszor Isten meghívásáról esik szó.) Házasságunk kikezdhetetlenül szilárd, ha Isten is velünk van. Ő nem tolakszik. Be kell hívnunk Istent a házasságunkba, – újra és újra!

A minőségi közös ima az egyéni, házaspári, családi imákkal válik teljessé. Egyik sem helyettesíti a másikat és egyik sem teljes, ha nincs a másik.  A családban megvalósítható jó gyakorlat négy alapvető szakaszból áll: hálaadás, bűnbánat, kérés, csend – melyben kérjük Istent, szóljon hozzánk. A házastársi ima a házastársi intimitás legmélyebb szintje. Kölcsönhatásban van a házasság intimitásával. Csodálatos megtapasztalni a közös ima erejét. (Házasságunk kezdetén megküzdöttünk saját szégyenlősségünkkel, szenvedtünk, miközben levetkeztünk lelkünk ruháit. Vágytunk a házastársi ima intimitására, mégis nehéz volt minta nélkül. Számunkra a legnehezebb „műfaj”. Könnyebbé tette, hogy rituálét alakítottunk ki.)

Beszélt még Bíró Atya arról, hogyan fordul az egyház ahhoz a nagyszámú elválthoz, akik „úton vannak”. Az elvált embereket – vállalva a felelősséget helyzetükért – továbbra is nyugtalanítja, hogy mi várja őket az út végén. Érintettként egyházi fegyelmezettséget éreztem, s az eddigi kitaszítottság helyett, inkább segítő kezet, szeretetet.

A fentieken túl is több tartalmas téma került elő, és oly sok fontos mondat született a két nap alatt, hogy oldalakat írhatnék még. Szubjektivitásom és korlátaim azonban határt szabnak.

Nagyon szeretném, ha sok Bíró Püspök Atya volna a világban, és nem csak zárt közösségekhez jutnának el az Atya mondatai, hanem személyesen beszélhetne olyanokhoz is, akik munkahelyeken, mozikban, iskolákban még egy más álláspontból keresik Isten útját, s az áldott házasság kegyelmét. Végtelenül hálásak vagyunk, hogy részt vehettünk a hétvégén, s köszönjük a közösség befogadását is!

Pintér Bernadett
Fotók: V. N. K.