A Szentatya nagyböjti levelét szeretném lassan felolvasni. „Íme, most fölmegyünk Jeruzsálembe!” – ezzel a szentírási mondattal kezdi az elmélkedést a Szentatya. „Az Úr ezekkel a szavakkal hívja tanítványait, hogy vele együtt menjenek azon az úton, amely Galileából arra a helyre vezet, ahol beteljesíti megváltói küldetését.” Nekifeszül az útnak, hogy Jeruzsálembe menjen föl. Ez arról az alapvető döntésről szól, amiről Jézus szenvedésével kapcsolatban szóltam. Ő elhatározza, hogy megyünk föl Jeruzsálembe. Ő tudja, mire megy föl – a keresztre megy föl – Jeruzsálembe, mert az Atya akaratát akarja tenni. „Napjaink embere felé is elhangzik Jézus hívó szava, hogy “menjen fel Jeruzsálembe”. Ez a hívás a Nagyböjtben különösen is erőteljes, mert ez kegyelmi idő a megtérésre és arra, hogy a Krisztus halálának és feltámadásának titkában való bensőséges részesedés által újra rátaláljunk a vele való teljes egységre.”

Tehát három dolgot mond ki a Szentatya a nagyböjtről:

  • kegyelmi idő,
  • Jézus halálát, szenvedését és föltámadását szemléljük azért, hogy
  • vele teljes egységre jussunk.

A nagyböjtnek a végső célja, hogy egységre jussak Jézussal.

Minden szerelem erre vágyik, hogy lelki egységre jussak a másikkal először, és annak lesz a kifejlődése a testi egység. (Fordítva szokták általában csinálni, és sokan el sem jutnak a lelki egységig.) A nagyböjt célja, hogy lelki egységre jussunk Jézussal. Jézus személy, vele egységre lehet jutni. Ez lenne a nagyböjt célja azáltal, hogy szemlélem az ő halálát és feltámadását.

A nagyböjt ezért a keresztény ember számára kedvező lehetőség arra, hogy alapjaiban megújítsuk az életet.” Mit jelent az, hogy alapjaiban megújítom az életet? Ez a bizonyos megtérés. „A bűnbánat és a kiengesztelődés ezen időszaka bátorítsa a hívőket, hogy az emberi lét minden dimenziójára nyitottan éljenek, és gondolataikat, cselekedeteiket a szeretet irányítsa”. Tehát azt mondja a Szentatya: a nagyböjt célja, hogy egységben legyünk Krisztussal, hogy az emberi lét minden dimenziójára nyitottan éljünk. Gondold meg, ez hogyan lehet személyes tett, hogy a te emberi létedben melyik irányban nincs meg a nyitottság. Szellemi életedben stoppoltál, lelki életedben stoppoltál, a testi életedben csúsztál el? (Nem csak az érzékiségről van itt szó: pl. nem alszol; rohad a fogad, és már régen nem voltál fogorvosnál…) Melyik dimenziód nincsen, vagy a relációid hogy néznek ki? Hol van hanyagság? Melyik dimenziód nincsen használva, van eldugulva, a teljes emberi dimenzióban? Ezt mondja a Szentatya a nagyböjt feladatának. Nyitottan éljek minden dimenzióban, gondolataimat, cselekedeteimet a szeretet irányítsa. Tavalyi bullájában a Szentatya azt mondta, hogy a megtérés az ember rehabilitációjának útján az első lépés. Rehabilitáció, mint az alapreláció tisztázása.  A megtérés azt jelenti, hogy élem az élet teljes dimenzióját. Nem csak az egyik irányba élek, vagy a másik irányba élek. Ez egy személyes vizsgálódást kíván.

„A nagyböjt a keresztény ember számára kedvező lehetőség arra, hogy alapjaiban megújítsa az életet.”

„Korunkban az evangélium kiváló tanúi mellett vannak olyan megkereszteltek, akik közömbösen ellenállnak a sürgető felszólításnak, hogy menjenek föl Jeruzsálembe, vagy néha nyíltan fellázadnak ellene. Vannak helyzetek, amelyekben az imádság csak felszínes marad, az Isten igéje nem járja át az életet.” – itt a teljes dimenziót kezdi részletezni a Szentatya. Valaki azt mondja, hogy közömbös, vagy lázad az egész ellen, hülyeségnek tartja az egészet. Vagy „az imádság csak felszínes marad, az Isten igéje nem járja át az életet” – szabad személy szerint végiggondolni. „Sokan mellékesnek tekintik a bűnbocsánat szentségét” – hogy állok ezzel?  „A vasárnapi szentmisén való részvétel pedig csak egy terhes kötelességteljesítés.”

„Hogyan fogadjuk a megtérésre szóló felhívást, amelyet Jézus hozzánk intéz ebben a Nagyböjtben is? Hogyan hajtsunk végre komoly fordulatot az életünkben? Mindenekelőtt nyissuk meg szívünket a liturgia megrendítő üzenete előtt. A húsvéti előkészület időszaka az Úr gondviselésének ajándéka és kiváló lehetőség arra, hogy magunkba szálljunk, meghalljuk az Ő belső indításait, és ezáltal közelebb kerüljünk Hozzá.”

A Szentatya azt mondja, ha jól akarnánk használni a nagyböjtöt, akkor vegyük komolyan a liturgiát.

Az is igaz, hogy a liturgia néha ákom-bákom a templomban, de még mindig liturgia. Az én lelki fölkészülésemtől függ, hogy a szentmise mennyire lesz az én misém. Tehát a Szentatya azt mondja, hogy csendesedj el, hogy meghalld a belső szót és abba az irányba menj, amelybe a lélek bökdösni akar. Ha nem csendesülsz el, akkor nem fogod meghallani a lélek indításait. Szeresd a liturgiát, engedd, hogy az Isten igéje átjárjon!

 „Vannak olyan keresztények, akik úgy gondolják, hogy nincs szükség az ilyenfajta állandó lelki erőfeszítésre.” Semmi sem megy magától, még a lelki élet sem. Állandó lelki erőfeszítésre van szükség. Örülök, hogy kitartotok és összejöttök minden csütörtökön, de a személyes erőfeszítésre is szükség van. Tudom, hogy hogyan éltek – kollégiumban egymás hegyén-hátán, ahol alig van lehetőség a csendre –, de akkor pl. menjetek el a Margitszigetre, vagy beszéld meg a társaddal, hogy most nem beszélgetünk, legyünk kicsit csendben, vagy ülj be egy templomba. Használjátok ki a csendet! A lelki erőfeszítés nem megy magától! Ha Michelangelo simogatta volna a márványtömböt, sosem lett volna belőle Pieta. Ha nem bánok keményen önmagammal, ha nem hozok lelki erőfeszítést, akkor nem lesz belőlem semmise.

„Nem akarják, nem érzik sürgetőnek, hogy szembenézzenek az evangélium igazságával.” Egyszer felvettem egy stoppoló fiatalembert, aki váltig bizonygatta, hogy nincs Isten, illetve, hogy neki Isten inkább olyan valamiszerű. Végül azt mondta, hogy hagyjuk ezt a témát, mert ő jól boldogul Isten nélkül is és nem akarja fölbolygatni az életét. Egy ember, aki nem akart szembenézni az igazsággal. Értelmiségi volt egyébként; meghívott egy Cola-ra a végén.

 A pápa is mondja, hogy „nem akarják, hogy valaki megzavarja megszokott életstílusukat, ezért hajlanak arra, hogy tompítsák és kiürítsék az olyan felszólításokat, mint pl. „Szeressétek ellenségeiteket!” (Lk 6,27) Számukra az ilyen parancsok olyannak tűnnek, mint amit nehéz elfogadni és megfelelő módon életre váltani. Ha ugyanis az ember komolyan veszi őket, akkor a radikális megtérés útjára kell lépniük.”

„Vannak, akik ehelyett, amikor megbántják, megsértik őket, inkább az önsajnálat pszichés mechanizmusába menekülnek” (ismerős ez a magatartás?) „vagy a bosszúvágynak adják át magukat, és semmibe veszik Jézusnak az ellenségszeretetére vonatkozó felszólítását. A mindennapok világosan bizonyítják, hogy az egyéni és társadalmi megújuláshoz feltétlenül szükséges a megbocsátás és a kiengesztelődés.

Ez egyaránt érvényes az emberek, a közösség és a nemzetek közötti kapcsolatra.” Tehát az együttélés minden szintjén szükséges a bocsánatkérés és a megbocsátás. Fölsorolja a nemzetközi békétlenségeket és önmagát idézi a Szentatya, amikor azt mondja: „Példát adtam tavaly arra, hogy próbáljuk gyakorolni a bocsánatkérést és a megbocsátás lelkületét.”

A nagyböjt ideje lehetne annak, hogy akire neheztelsz, legalább megpróbálsz feléje lépni, hátha sikerül.

Három dolgot mond a Szentatya:

  • bocsánatot kérni,
  • megbocsátani,
  • a másik értékeit tisztelni.

Ez az „emlékezet megtisztítása.” Nemzetek közötti viszályok, családon belüli feszültségek feloldását látja ebben a Szentatya. Az egésznek a mozgatórugója: Isten irgalmas szeretetének a felismerése. Egy jó gyónás, bűnbánattartás abban segít, hogy megtapasztaljuk Isten irgalmas jóságát. Merjünk ezzel élni. Ne cipeljétek a múltatokból, amit nem kell cipelni! Sok „hüleség” lehet az ember életében már húsz évesen is – merjétek kimondani, letenni, lezárni. Ne nyalogassuk önmagunk sebeit! A bűnbánat által adott a lehetőség, hogy eldöntsük, mi az, amit továbbcipelünk a múltunkból, és mi az, amit nem.

„A megbocsátás megteremti annak a lehetőségét, hogy az emberek között új minőségű kapcsolatok létesüljenek.”

„Kiszakít a gyűlölet és a bosszú ördögi köréből.” Tehát, ha tudok megbocsátani, attól nem lesz szimpatikusabb a másik, és én se neki, de egy új minőségű kapcsolat születik. A megbocsátás „szétszakítja a gonoszság láncait, amelyek megkötözve tartják a vetélytársak szívét.” Minden harag a szívnek a megkötözöttsége. A megbocsátás „lefegyverzi az ellenfelet”, a csatateret pedig a segítségnyújtás és az együttműködés helyévé tudja változtatni.

„Ez a kihívás egyaránt érvényes mind az emberre, mind a közösségekre, népekre. Különösen szól a családoknak. Nem könnyű eljutni a megbocsátásra és a kiengesztelődésre.  A kiengesztelődés még nehezebbnek tűnik akkor, ha a saját bűnünk áll a háttérben. Ha pedig az embertársunk miatt van rá szükség, akkor a kiengesztelődés akár esztelen megalázkodásnak is tűnhet. Ahhoz, hogy elinduljunk ezen az úton, szükséges a belső megtérés tapasztalata…” A keresztény bocsánatkérés és megbocsátás Isten irgalmának a megtapasztalásán múlik, abból tudna forrásozni, de ehhez kell a belső megtapasztalás. Jézus nem fakírságot kér tőlünk, hanem azt mondja, hogy tapasztald meg Isten megbocsátó szeretetét, és ennek az örömében tudjál te is megbocsátani.

„Szavai nem hagynak kétséget maguk után. Ne csak az keresse a kiengesztelődést, aki a sértést okozta, hanem az is, aki a sértést elszenvedte. A keresztény akkor is keresse a békét, ha valaki igazságtalanul megtámadta és megsértette őt. (Vö. Mt 5,23-24) Az Úr maga is így cselekedett, és elvárja, hogy tanítványa kövesse őt, és így vegyen részt testvére megváltásában.”  Jézus a kereszten ezzel a megelőző szeretettel szeretett. Ő volt a sértett fél, és mégis ő kért bocsánatot azzal, hogy a halálba ment.

„Napjainkban a megbocsátás egyre inkább szükséges feltételnek tekinthető ahhoz, hogy hiteles társadalmi, családi megújulás valósuljon meg.”

Segítsétek ebben a szüleiteket! Lehet, hogy épp megfáradt már a házasságuk, zsörtölődések vannak a családotokban. Szabad kezdeni a bocsánatkérést, ha megbántottad őket; hátha ennek a lelkületéből ők is tudnának egymás felé fordulni. Sokféleképpen tehetitek ezt.

Azután a pápa az egyház szerepéről beszél: „A szeretet nem rója fel a rosszat!” (1Kor 13,5) – írja Pál apostol. Ezzel azt mondja, hogy a megbocsátás a szeretet gyakorlásának egyik legmagasabb foka. „A nagyböjti időszak különösen is kedvező arra, hogy elmélyítsük magunkban ennek az igazságnak a súlyát. A kiengesztelődés szentségében az Atya Krisztus által megbocsát nekünk, és arra ösztönöz minket, hogy szeretetben éljünk, és embertársunkra ne úgy nézzünk mint az ellenségre, hanem mint testvérünkre… Az Istennel és felebarátoddal kiengesztelődő szív nagylelkű.” Itt említi a gyűjtéseket, a szolidaritás tetteit.

„A világ elvárja a keresztényektől, hogy a közösség és a szolidaritás hiteles tanúi legyenek…Aranyszájú Szent János az Úrnak a Jeruzsálem felé vezető útról szóló tanítását kommentálva megjegyzi, hogy Krisztus nem hallgatja el tanítványai elől, milyen harcok és áldozatok várnak rájuk. Kihangsúlyozza, hogy milyen nehéz lemondani a saját énről. De nem lehetetlen, mert az ember számíthat Isten segítségére, amelyet ő a Krisztus személyével való közösség által ad meg. (PG 58,619k)” A nagyböjt, ha komolyan csináljuk, azzal szembesít minket, hogy milyen nehéz lemondani a saját énről.

A szentháromság példáját szoktam idézni a házasoknak: az Atya egészen adja magát a Fiúnak, és a Fiú egészen adja magát a Szentléleknek. Mindenki adja magát teljesen, és ez által lesznek önmagukká. Ha egy házasságban a férj egészen adja magát a feleségnek, és a feleség egészen adja magát a férjnek, azáltal lesz mindegyik önmagává. Ha a férj mennél inkább tudja adni magát a feleségnek, annál inkább férj, és a feleség mennél inkább tud a férje öröme lenni, annál inkább feleség. Mint szülők mennél inkább tudják adni magukat a gyerekeiknek, annál inkább édesanyák és édesapák. A világ ma másról szól, de a valóságos önazonosság ez által valósul meg.

A Szentatya, amikor a bocsánatkérésről és a megbocsátásról szól, akkor arra hív bennünket, hogy az élet teljes dimenziójában éljünk.

Ez azért nehéz – mondja –, mert szembesülsz azzal, hogy milyen nehéz az énről lemondani. Tulajdonképpen boldog, és másokat boldogító ember csak ez által tudsz lenni – erről szól Krisztus tanítása. „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért.” Bár ez nehéz, „mégsem lehetetlen, mert az ember számíthat Isten segítségére, amelyet ő a Krisztus személyével való közösség által ad meg.” Az Isten ereje úgy jut el hozzánk, hogy ez a bensőséges viszony megszületik közted és Krisztus között. Az ő erejében vagy képes valamennyire kilépni önmagadból.

 

Elhangzott a Csütörtöki Csoport
katolikus ifjúsági közösségben
2001 tavaszán