Hírek

A rossz sohasem lehet erősebb Istennél – hangsúlyozta püspök atya a budapest-belvárosi templom búcsúmiséjén. (A MK beszámolója)

Koncelebrált hálaadó szentmisét mutatott be Bíró László, akit ötven éve szenteltek pappá, harminc éve püspökké, és tizenöt éve lett tábori ordinárius. Homíliájában kifejtette: Nagyboldogasszony napja a remény, az élet ünnepe, rámutat arra az evangéliumban, hogy melyik úton juthatunk el mi is az örök otthonba, a Szűzanya társaságába.

Tovább olvasom »

Két „ezüstházaspárt” is megáldott alsómocsoládi aranymiséjén Bíró László

A „hazatérés” fogalma határozta meg az előesti szentmisét, amelyet első kápláni szolgálati helyén, a mágocsi plébánia fíliáján ünnepelt püspök atya a helyi és környékbeli hívekkel, valamint a településen nyaraló egykori egyetemista hittanosai, a Csütörtöki Csoport (CsüCsop) tíz családjával, köztük két, ezüstlakodalmát ünneplő házaspárral. Nagyboldogasszony vigíliájának olvasmánya arra emlékeztet, hogy a frigyláda, amikor Jeruzsálembe vitték, a helyére került, ugyanígy a Szűzanya is a „helyére került”. Aki az élet Szerzőjét szülte, ott van az élet Szerzője mellett. Hazatért.

Tovább olvasom »

Püspök testvérekkel ünnepelt aranymisét Bíró László

A pápai nuncius, Erdő Péter bíboros és számos magyar püspök koncelebrált a pécsi dómban június 29-én. Számos tisztelője, barátja köszöntötte a jubilánst, aki a székesegyház „népoltárának” szimbolikájára utalva fogalmazta meg, hogy a „nagykarú Krisztus” mindenkit átölel. „Bármely életállapotban vagyunk, házas, szerzetes, pap és a papi hierarchiában akárhol helyezkedünk el, mindig ez a tág ölelésű Krisztus a hivatásunk. Az ő követői lettünk, ki-ki a maga állapota szerint van meghívva”.

Tovább olvasom »

30 évvel ezelőtt, májusban szentelték püspökké Bíró Lászlót

A korábbi pécsi egyházmegyés lelkipásztort a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezték ki, majd püspökké szentelési szertartását 1994. május 21-én tartották Kecskeméten. A jubileumi év kapcsán dr. Schmelczer-Pohánka Éva, a Pécsi Egyházmegyei Könyvtár vezetője készített összefoglaló írást az egyházmegye honlapjára.

Tovább olvasom »

Szekszárdon, püspöktársaival ünnepelt aranymisét Bíró László

Mayer Mihály nyugalmazott megyéspüspök pappá szentelésének 60. és püspökké szentelésének 35. évfordulóját, valamint Bíró László nyugalmazott tábori püspök pappá szentelésének 50. és püspökké szentelésének 30. évfordulóját hálaadó szentmisén ünnepelték május 12-én Szekszárdon, az Urunk Mennybemenetele templomban, ahol a liturgia meghívott szónoka dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, metropolita volt. A Pécsi Egyházmegye honlapján részletes tudósítás olvasható, gazdag képgalériával.

Tovább olvasom »

A „CsüCsop ÁT” munkatalálkozója Püspök atyánál

Püspök atya a Csütörtöki Csoport jövő őszi nagy jubileumát kezdte előkészíteni elő a közösség Állandó Tanácsával április 13-án. A találkozón szokás szerint szentmise és hogy-vagy-kör előzte meg a műhelymunkát. A tervek szerint a CsüCsop 2025 októberében ünnepli majd létrejöttének 30. évfordulóját, és tagjai püspök atya kérésére az ő idei jubileumairól is ekkor emlékeznek meg közösen, nagy létszámú, családos, mégis családias formában, teret adva a személyességnek is.

Tovább olvasom »

A betegség hasznos munka, felajánlhatjuk másokért

Püspök atya szerint „maga a betegség tevékenység, amellyel hasznot hajthatunk. Jól emlékszem, amikor az öreg Cserháti József pécsi püspök úr annak idején ment be a kórházba, én pedig mint a titkára kísértem. Felsorolt nekem három nevet, és azt mondta: ,Laci, ezt a szenvedést most fölajánlom ezért a három papért.’ Ilyen lélekkel vonult be a klinikára.” A teljes interjú megjelent az Új Ember február 11-i számában.

Tovább olvasom »

Püspök atya gondolatai Baján

Bíró László az Évközi 3. vasárnapon homíliát mondott az olvasmányokról, majd kiselőadást tartott a szentségi házasságról, a családias egyházról és az egyházias családról, az ünnepek, rituálék, valamint a kommunikáció fontosságáról.

Tovább olvasom »

A pécsi székesegyház Nagyházas közössége létrejöttének 45. évfordulóját ünnepelték – a Magyar Kurír beszámolója

Október 7-én újabb legendás csapat, a pécsi székesegyházi plébánia Nagyházas közösségének tagjai találkoztak a Dóm Kőtárban egymással és a csoport egykori lelki vezetőjével, Bíró Lászlóval, aki arra buzdított: legyen feladatunk a hitet közvetíteni, és egymást felkarolva, amiben lehet, segíteni, nem beleállva az individualista gondolkodásba. Találjunk vissza abba a lelkesedésbe, ami valamikor bennünk volt, ahogy Ferenc pápa fogalmazott: „A testvériség ne párologjon el közülünk.” Ne építsünk lelki burkot magunk körül, figyeljünk egymásra!

Tovább olvasom »

Bíró László celebrált szentmisét és mondott homíliát a bátai Szent Vér-zarándoklaton

Az örök Isten emberré lett. Vére van. Megjelent a térben és időben, hús-vér ember lett az örök Ige. A Szent Vér ezt a jézusi identitást mutatja meg, erre emlékeztet minket. De a Szent Vér-ereklyében a felebaráti szeretet, az értünk kiontott vér, a másokért való lét titkát is ünnepeljük. Az ősegyház óta minden szentmisében elhangzik: „Ez az én vérem, mely sokakért kiontatik” (Lk 22,20). Ez a másokért való lét, ezért ezen a zarándoklaton arra a krisztusi meghívásra kell figyelnünk, mely szerint mi is merjünk egymásért való lét lenni, mert a létnek nincsen más értelme, mint hogy szerteszét ajándékozzuk.

Forrás: Magyar Kurír

Tovább olvasom »

A házasságről szóló videósorozat 5. része

A szülők örömmel, de egyben szorongással is újságolják, hogy kamaszodik a gyerek. A gyermeknek és a szülőnek sem egyszerű ez a helyzet. A fiatal látszólag bezárkózik, de valójában igényli a személyességet, a beszélgetéseket, hogy érezze szülei szeretetét, törődését, mert szeretné megosztani a gondolatait a szüleivel, de csak akkor, amikor éppen képes rá. Fontosak a spontán beszélgetések, amikor örömét, bánatát, adott esetben titkait is elmondja a szülőnek. Ajándékozzunk neki figyelmet! Ugyanakkor segítsünk megtalálni gyermekünknek a megfelelő kortárs közösséget, mert van pár év, amikor a baráti kör véleménye a mérvadó.

Tovább olvasom »

Bíró László püspök celebrált szentmisét a belvárosi főplébánia megalapításának 975. évfordulóján

A Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony-Főplébánia-templom közössége idén ünnepli alapításának 975. évfordulóját. Augusztus 14-én, Nagyboldogasszony ünnepének előestéjén Bíró László nyugalmazott tábori püspök mutatott be koncelebrált szentmisét. Koncelebrált Osztie Zoltán, a templom plébánosa, valamint Balogh Péter Piusz gödöllői premontrei apát és piarista szerzetesek.

Tovább olvasom »