
Másodszor is: „JÓ Tábor”! Családos nyári lelkigyakorlat – KÉPGALÉRIÁVAL
2016-ban Piliscsaba adta a helyszínt a – második – JÓ Tábornak, amelyben az előző évi hagyományokat folytatva, tíz-tizenkét család gyűlt össze és töltött együtt négy

2016-ban Piliscsaba adta a helyszínt a – második – JÓ Tábornak, amelyben az előző évi hagyományokat folytatva, tíz-tizenkét család gyűlt össze és töltött együtt négy

A 2014-es és 2015-ös püspöki szinódusokon alapos és színes kép rajzolódott ki az egész világ családjainak valóságáról. Az antropológiai-kulturális környezet változása hatással van az élet

Mindannyian sebzett szívűek vagyunk, megsebesültünk és hordozzuk szívünk sebeit. A saját családunkon belül kapott sebek a legfájdalmasabbak ugyan, ezek azonban a családon belül gyógyíthatók a

Hatszáz fős, háromnapos családi rendezvénnyel adtak hálát az elmúlt húsz évért a MÉCS-közösségekhez tartozó házaspárok, fiatalok és papok Bíró László püspök lelkivezetésével.

„Az emberi egyén Isten képmása, azaz személyi méltósága van, tehát nem valami, hanem valaki. Képes arra, hogy megismerje és birtokolja önmagát, hogy szabadon átadja magát

Június 29-én, Szent Péter és Pál apostolok ünnepén tizenöt büntetés-végrehajtási intézményből százharminc fogvatartott gyűlt össze a mátraverebély-szentkúti kegyhelyen, az irgalmasság szentévében rendezett zarándoklaton. A nap

Az évente megtartott pálosszentkúti lelkigyakorlatos hétvége zárásaként püspök atya a vasárnapi szentmise keretében egy házascsoportjához tartozó család kisfiát is megkeresztelte.

Ferenc pápa Amoris Laetitia c. apostoli buzdításában a krisztusi tanítás alapján szilárdan állva felsorol egy sor, a családokat napjainkban érő új kihívást, de rámutat a

2015 májusában, amikor Ferenc pápa gyerekekkel és fiatalokkal találkozott, egy kislány megkérdezte tőle, hogy veszekedett-e a családjában. A pápa azt válaszolta, hogy mindnyájan veszekedtünk, ez

A Szentatya „Amoris laetitia” (A szeretet öröme) kezdetű apostoli buzdítását Bíró László tábori püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferens püspöke, valamint Ménesi Balázs és

Élete során mindenki követ el bűnöket. Sokan sokszor esnek bűnbe, kevesen kevésszer. Még Péter is vétkezett, mikor – mai szóval – elhatárolta magát az Úrtól!

A család az örömök és próbatételek helye, az emberség első és legalapvetőbb iskolája. A mai kulturális és társadalmi válságot nemcsak a család, hanem az egész

A Fokoláre mozgalom hatvan püspök barátja gyűlt össze február 22. és 26. között a Rómához közeli Castel Gandolfóban. A találkozón részt vett Bíró László, a

Püspök atya budapesti „csütörtöki házascsoportjának” szokásos nagyböjti lelki hétvégéjére 2016-ban február 12. és 14. között került sor Leányfalun. Az együttlét egyik résztvevője rövid összefoglalót készített

A közgondolkozás azt tartja, hogy az ember akkor lehet boldog, ha igényei és vágyai maradandóan teljesülnek. Mivel az emberi törekvések nagyon szerteágazók, a boldogság tartalmi

Balázsáldásra várták az ének és a beszéd hivatásos művelőit a budapest-külső-ferencvárosi Szent Kereszt-plébániatemplomban január 31-én, vasárnap. Az ünnepi szentmisét Bíró László püspök mutatta be. Kerényi

A világegyetem és benne az emberiség története a teremtéssel kezdődött és azóta folyamatosan tart. Az ószövetségi prédikátor erről így írt: „Mindennek megvan a maga órája,

„Jézus emberré lett, hogy mi is nagylelkűek legyünk egymáshoz, hogy legyen bátorságunk hordozni egymás terhét. Hogy merjünk szolidárisak lenni a gyengékkel, a szenvedőkkel, a velünk

A család megelőzi a civil társadalmat, a közösséget, a politikai államot, mert a család a természetjogon alapul. Nem a társadalom találja fel vagy alapítja meg

A Magyar Katolikus Családegyesület 13 részes, „Családi ünnepeink” című füzetsorozatának része – többek között – az adventről, a karácsonyról és az újévről szóló kiadvány. E három füzet

Anton Coșa (Kósa Antal) chișinăui (kisinyovi) püspök meghívására Bíró László tábori püspök, Kocsis Fülöp érsek-metropolita, Székely János esztergom-budapesti segédpüspök, Majnek Antal munkácsi püspök, valamint a

Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket.” (Mt 11,28) Ezzel a mottóval ünnepelte a Magyar Katolikus Családegyesület idén a

Mai társadalmunkban eluralkodott a piaci szemlélet, mindennek az értékét a kereslet és a kínálat viszonya határozza meg. Gyakran nem azt nézzük, hogy valami helyes-e, valamilyen

Isten nem magányos farkasnak teremtett minket, hanem kapcsolatra – fogalmazott a Csütörtöki Csoport jubileumi ünnepén a közösséget a kezdetek óta vezető Bíró László tábori püspök,

Bíró László püspök, az MKPK családbizottságának elnöke hívására Leányfalun, a Szent Gellért Lelkigyakorlatos Házban papok és szerzetesek október 5. és 7. között a hagyományos őszi

A nyugati keresztény emberkép egyrészt az antik görög-római filozófiára, másrészt a bibliai teológiára alapul. A kultúrtörténetben a görög filozófia és a római jog alapján jelent

Karinthy Frigyesnek tulajdonítják a mondást: hogyan is érthetnék meg egymást a nők és a férfiak, amikor mindketten mást akarnak, ti. a férfi a nőt, a

Kisgyerekes házaspárok számára tartottak lelkigyakorlatos tábort augusztus 5–9-ig Esztergomban, a ferences kollégiumban. A „JÓ Tábor” elnevezés egyrészt az együttlét alapkérdéseire utalt: hogyan lehetek egyszerre jó

Az ember életében számtalan másik emberrel kerül kapcsolatba. Ezeknek a kapcsolatoknak egy része futó kapcsolat, másnapra el is felejtjük, kivel találkoztunk. Osztálytársainkkal, munkatársainkkal, ügyeink hivatali

Püspök atya prédikációja a közeli Sarlós Boldogasszony ünnepéhez kapcsolódott. Egyebek között Mária hálaénekéről, a Magnificatról is elmélkedett a jelenlévőkkel: „Nagy dolgot cselekedett velem a Hatalmas”