A Miatyánkban azért is imádkozunk, hogy jöjjön el a Te országod, Isten országa. Nem csak táplálékra van szükségünk, hanem arra a jövőre is, amelyet csak Isten ajándékozhat nekünk. Új teremtésre van szükségünk, arra a kenyérre, amely a mennyből száll alá, és életet ad a világnak. Szoros kapcsolat van a mindennapi kenyérért és a megbocsátásért való imádkozás között is. A kölcsönös megbékélés a Szentlélek munkálkodásának egyik jele. Megbékülni, kiengesztelődni a közösségben lehet, ez már önmagában is ízelítő Isten eljövendő országából, a holnap kenyeréből. Kölcsönös egymásra utaltságunk elismerése és egymás emberi méltóságának megerősítése emberi tapasztalataink olyan dimenziói, amelyekben Isten országa válik láthatóvá. Ahol ez megtörténik – akár Krisztusra és a Lélekre hivatkozással, akár nem –, ott jelen van a holnap kenyerének szakramentális valósága. Ott megjelenik, ha csak öt percre is, a mennyország. Ha a megbocsátás a legkeservesebb módja annak, hogy megtanuljuk saját erőforrásainkat felajánlani embertársaink méltóságáért – ami sok szempontból a legkevésbé magától értődő és a korszellemmel leginkább ellentétes szolgálat –, akkor a megbocsájtást a jövőt megelőző ajándéknak tekinthetjük, amely Isten felé vonz minket.